Őrizz meg a Te mélységes szeretetedben és
alázatos irgalmadban.
A tér megtörött, a fény meghasadt. A csend megteremtette a
dalok kézfogását és a pillanat melódiáját. Néma volt a dal, néma volt a
lélegzet és szabad volt a szeretet. Mozdulatlan volt az árnyék és kedves a napfény.
Az idő homokszemei megszűntek létezni az időtlenség szabadságában. Átöleltél…
A mindennapok kiszámíthatatlan sűrűjében,
meglepetésszerűen megmutatod magad. Legtöbbször elmegyek melletted, észre sem
veszlek, belegabalyodva az illúziók őrült csapdájába…
Szabadíts ki az illúziók rabságából!
Súlytalan Isteni lélegzet!
Szabadság hófehér madara!
E felgyorsult pillanatok zűrzavarában és kilátástalanságban
sem hagytál el. A Te fényességed áthatolt minden sötétségen és
bizonytalanságon, ápolva a remény szikráját minden szívben.
Magasan szárnyaló szabad gondolatok,
Érintsétek meg a kék eget.
Jelenléted egyszerűsége,
láthatóvá vált minden látható formában
és a lélegzet önzetlen áldozatában…
Összefutó
gondolatok, érzések és világok sokaságán át…
találtalak
meg TE egyetlen vallomás…
Út, igazság, élet…
minden perc = örökkévalóság…
…a kopár és unalmassá vált kettősség diadalát, elhagyom az
egység reményéért.
Mellőzöm az értelmetlen gondolatokat, melyek bonyolulttá
teszik perceimet. Együtt lélegzek veled a mindennapok áldásában és örömében.
Melegségeddel és szépségeddel megajándékoztad a világot és
színesebbé tetted napjainkat, álmainkat.