megszakadt vonal
vigasztalanságában
önmagára lelt
szabadság fái
csillagokba emelik
föl életüket
megváltást váró
önmagukba zárkozott
tiszta sóhajok
Fa árnyékában,
az idő önmagában
nyugovóra tért.
bokros utakon
a napfénybe érkezve
hálát ad a szív
kopár faágak
türelmesen szemlélik
elmúlásukat
gyökerek útján
magasságokba szárnyal
a vágyódó szív
Vén fa ágain
új virágok születnek.
Lélek keresztség.
Fehér hangszálak
felemelik a szívet.
Beteljesedés.
Isten kertjében
Ősanya szívét osztja
szét – Elengedés.
változó felhő
az idő ritmusával
kézenfogva jár
Előbúvó Nap
megmutatta az arcát.
Hálás könnycseppek.
tavaszi szélben,
a természet szívében
zöld lángok égnek
az éj nyugalmát
felkelő Nap sugara
váltja és áldja
A csend felébredt
időtlen álmaiból.
Tiszta szívvel lát.
A csend elaludt
mély meztelenségében.
Színről – színre lát.
árnyoldalakat
megvilágosító Nap
most is ugyanaz
Te döntesz mindig
melyik irányba haladsz.
Változó világ.
álom kapuit
átlépve megpillantod
a fény erdejét
gondosan ápolt
vonásokkal születik
ujjá az egység