2022. február 28., hétfő
A szív emberi voltunk középpontja. Innen forrásoznak
legmélyebb gondolataink, intuícióink, érzéseink és döntéseink. Mégis gyakran
pontosan itt vagyunk a leginkább elidegenedve önmagunktól. Nem jutunk el
rejtett középpontunk megismeréséig, így gyakran anélkül élünk és halunk meg,
hogy tudnánk, valójában kik is vagyunk. Ha megkérdezzük magunktól, miért
gondolkodunk, érzünk és cselekszünk így vagy úgy, gyakran nem is tudunk erre
válaszolni, ami azt bizonyítja, hogy idegenek vagyunk a saját házunkban. (Henry
J.M.Nouwen)
2022. február 23., szerda
Az a megdöbbentő, hogy a túlélésért folytatott küzdelem
olyannyira „természetessé” vált, hogy kevesen hiszik el igazán: lehet ez
másképp is… Ó, mennyire fontos a rendszeresség, a közösség, az ima, a csend, a
gondoskodó jelenlét, az egyszerű odafigyelés, az istenimádás és a mély,
időtálló hűséges barátság! Valamennyien nagyon vágyunk ezekre, ennek ellenére
óriási erők hitetik el velünk, hogy mindez csak a fantázia szüleménye. De a
hatalomért folytatott harcot fel kell cserélnünk a léleknek teret teremtő
küzdelemre. (Henry J.M. Nouwen: Nyújtsd kezed)
2022. február 20., vasárnap
2022. február 15., kedd
2022. február 12., szombat
Valódi
Valódi önazonosságom
Először a következővel szembesültem, amikor az értelmi fogyatékkal élők házába költöztem: az, hogy szeretnek-e engem vagy sem, teljes mértékben független azoktól a hasznos dolgoktól, amiket addig csináltam. Mivel egyikőjük sem tudja olvasni a könyveimet, azok nem gyakorolhattak rájuk mély benyomást, és mert többségük sohasem járt iskolába, a Notre Dam-on, a Yale-en és a Harvardon töltött húsz évem nem sokat mutatott a névjegykártyámon. […]
Nagy feszültséget okozott bennem, hogy egyik olyan képességemet sem alkalmazhatom, amely a múltban igen hasznosnak bizonyult. Hirtelen ott álltam pőrén, kitéve az elfogadásnak és az elutasításnak, az öleléseknek és az ütéseknek, a mosolyoknak és a könnyeknek – minden egyszerűen csak attól függött, abban a pillanatban hogyan érzékelnek engem mások. Bizonyos értelemben úgy tűnt, mintha elölről kezdtem volna az életem. Az ismeretségekre, a kapcsolatokra és a hírnévre innentől kezdve nem lehetett építeni.
Ez volt új életem legmeghatározóbb élménye, és többféle értelemben továbbra is az, mivel rákényszerített, hogy újra fölfedezzem valódi önazonosságomat. Ezek megtört, megsebzett és bármiféle szerepjátszás nélküli emberek arra késztettek, hogy teljesen elengedjem fontosnak vélt énemet – amelyben teljesen sebezhető vagyok, s bármiféle teljesítménytől függetlenül, nyitottan fogadom és adom a szeretetet.
(Henry J.M. Nouwen: A tükrön túl-Jézus nevében)