Becsuktam a világ zajos ajtaját,

és ízlelem a benső csend pillanatát.

Magamba zártalak halhatatlan emlékezet…Időtlenségből valóságos születés,káoszból való teremtés…

A jelenből táplálkoztam és megláttam a holnap tiszta hajnalát. Ködfátylával megérintett és azt mondta: Ne félj!

Hófehér sivatagban megjelenő pillanatok, szálljatok messze az időtlenség határain túl a csend birodalmába, hol a hópelyhek megálmodták egymást…

A világot szemlélem piciny ablakom tükrében és hallgatom a lét tengerének néma fohászát.

Halkan szólok hozzád, a tél csendes álmában,

hol a Nap hófehér arcát megmutatta.

Mennyei fonaladat és világosságodat követve,

 teszem meg az ismeretlen és szokatlan lépéseket.

Gondviselés

Csalóka és homályos tükrök hiteles szépsége, megpendítette bensőm húrjait, valóssá téve álmaim…

Összezavart elmével jártam a végtelen labirintus üres utcáit, mit sem sejtve a megváltásról…

Boldogan szemlélem a Tündérek táncát,

ahogy magukba zárják a délutánt…

Mindent elengedve vágyódni a vágytalanságban

és elcsendesülni az örökkévalóságban…

  … megváltottalak, neveden szólítottalak!

Mikor legmélyebb a csend,

akkor a leghosszabb az árnyék

és legszebb a pillanat.