Az időtlenséget befogadta az idő,
a terek egymásba olvadtak,
a lélegzet forrása egyre bővebben árasztotta ki
az élet soha el nem fogyó vízét…
„Törpe János abbáról mesélik, hogy elvonult Szkétiszbe egy Thébai öreghez, és ott maradt a pusztaságban. Abbája pedig vett egy száraz botot...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése