2012. augusztus 13., hétfő


Tied a perc, az óra, a pillanat. Lepihenek kis kertembe, szaladok az elmúlt perc után, járatlan utakon, szorongásom közepette. Ha fel tudnám ajánlani, át tudnám adni… neked tudnám adni, igen… neked cserébe egy maroknyi szeretetért, egy pillanat öröméért, egy századnyi szabadságért, egy megrezzenő falevélért… a mosolyodért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Apophthegma

 „Törpe János abbáról mesélik, hogy elvonult Szkétiszbe egy Thébai öreghez, és ott maradt a pusztaságban. Abbája pedig vett egy száraz botot...