Kéz a kézben, sétálunk a távlatok végtelen egyszerűségében és titokzatosságában, megfeledkezve a múlt – jelen – jövő képeiről.

                                             
                                                mikor a gondolatok szétszakadnak…

mikor az érzelmek elszabadulnak…

mikor a pillanatok felgyorsulnak…

Te örök és változatlan maradsz,

Nevető és játszadozó Napocska.

Csend-élet

… a zajok elnémultak, az óra mintha megállt volna,

… a gondolatok megpihentek,

… a benső csend megnyitotta kapuját a végtelen felé.

Sorskerékként visszatérő megpróbáltatások, figyelmeztessetek a mulandóságra, ébresszétek fel a vágyat az örökkévaló tiszteletére és szeretetére.

Megmutattad rejtve magadat, a hideg és száraz napokban. Láthatatlan kezed kivezetett a reménytelenség erdejéből.

Magasságod tiszta lélegzete,

Tekinteted fényessége.

Nyugalmad folytonossága,

                            Természeted gyönyörű varázsa.

Hozzád igyekszem, végtelen titokzatosságod vonzalmába… visszatekintek, nem látom utam elejét, mert minden homályba merült. Egyedül maradtam… csak előre nézek, rád bízom magam, még ha nem is látlak, csak néha sejtelmeim vannak rólad. Tudom, hogy Te láthatatlan angyalszárnyaiddal megőrizel minden kellemetlen helyzetben és kivezetsz a befagyott időszakokból.

Hatalmasságod csodálata, bátorságot és reményt ad

az ismeretlen és szokatlan felfedezésére és megismerésére.

Széttörtem a megrekedt gátakat és rád tekintettem, te áldott napfényben fürdő tiszta lélegzet. Sugaraid fátyla átölelte a földet és egy galambot láttam ragyogni a fényben…

Megérintettél leheleteddel, átölelted a szabadság zúzmaráit.

Ti

Apró örömek

élet nehézségeit kedvessé teszitek.

Egyszerű mosolyok

édessé festitek a világot.

Szeretetből elhullatott könnycseppek

megtartjátok a világot.