Azt hittem a Te utad sima, könnyű, szenvedésmentes, mindig feldobott állapotban tart. Bekötött szemmel haladtam kegyelmeid mellett, mi nehézségben, melankóliában nyilvánult meg. Te tanítottál mindenhol, minden időben. Örömöd kiáradt a reménytelennek tűnő sivatagban, világítottál az éjszakai rideg sötétségében, erőt adtál a nehéz, járatlan utakon.